A biztosítás, a jogosítvány és az autóvásárlás ördögi köre

Folytatjuk a beszélgetést az élet beindításáról az Államokban. Személyes tapasztalatainkat kérdezz-felelek formában osztjuk meg, mivel legtöbbször csak egyikünk volt jelen személyesen. Az első részben szóltunk a bankszámlanyitásról és a közüzemi szolgáltatókkal való ügymenet tanulságairól és buktatóiról. Ebben a második részben a telefonvásárlást és a biztosításkötést fogjuk részletezni. 

Az elősző részben már érintettük a telefon beszerzése körüli kacifántokat. Részleteznéd akkor most az ezzel kapcsolatos tapasztalatodat és tippjeidet?

A telefon szinte elengedhetetlen itt az ügyintézéshez és a kapcsolattartáshoz – ezt 2012-ben még nem tudtam ilyen biztosan, de mára árnyalódott a véleményem. Sok-sok kiváló ügyfélszolgálaton keresztül millió dolgot el tudok intézni telefonon- sorban állás, személyes megjelenés nélkül. Nekem az így megspórolt idő sokat számít. 

Megérkezésünkkor az első utunk nem telefonboltba vezetett, eleinte próbáltam a rendelkezésemre álló egyéb (vonalas) készülékekkel elérhetővé tenni magam. Hamar beláttam azonban, hogy lemaradhatok egy lakásbérletről vagy alkalmi autóvételről, ha a kapcsolattartó nem ér el munkaidőn kívül, ezért lépnem kellett. Az egyik volt főnököm összehozott az AT&T képviselőjével, aki előállt egy ajánlattal. Mivel a cég kapcsolatban állt velük, kedvezménnyel vehettem volna előfizetéses telefont, de nekem nem tetszett az ajánlatuk 2 okból:

1. magasak voltak a használati díjak
2. letétet kellett volna náluk is hagynom, s ez már olyan érzékenyen érintett, hogy magamban ordítottam.

Igen a letét már sokadszor bukkan fel a beszélgetésünk során, de valahol érthető, hogy ha nulla előélettel érkezel az USA-ba, a szolgáltatók, vagy a bankok nem tudják kellően bebiztosítani magukat enélkül.

Érteni megértem én ezt, de nem könnyű kipengetni az összegeket csak úgy, amikor minden elkölthető dollárt keményen meg kellett néznünk hová kerül. Nem volt pénzünk korlátlanul és amikor eljutottam oda, hogy már nem tudom hányadik költségkalkulációt csináltam fejben és deposittal keltem és deposittal feküdtem (deposit=letét), akkor talán belátható, hogy érzékenyen érintett minden újabb ilyen tétel.

Hogyan lett akkor végül telefonod?

Váratlan helyről jött a megoldás: egy céges ügyeleti készüléket kaptam meg időlegesen, amikor már sokadszor ecseteltem egy kollégának a nehézségeimet. Sajátot pedig végül a Virgin Mobile-tól vettem. Hozzájuk is ajánlás útján mentem és náluk sokkal jobb díjakat és készülékárakat találtam. Két készülék kevesebb, mint 400 dollárból kijött, kettőnk havidíja – korlátlan sms, net és hívások mellett – kb. $75 volt. A hátrányát kicsit később tapasztaltuk meg, amikor már ki-kiruccantunk Austinból kirándulni vagy túrázni – és ez a lefedettség volt, nos ez nem volt korlátlan.  Végül épp ezért, vagyis a soha meg nem javuló hálózati problémák miatt váltottunk és léptünk bele egy családi csomagba a T-Mobile-nál.

A biztosítást említettük már a beszélgetés során. Egyáltalán milyenről beszélünk: lakás, kocsi?

Igen, pont ez a kettő. Az apartmanba beköltözéskor már fel kellett mutatnom az általuk meghatározott összegre megkötött lakásbiztosítást, enélkül be sem költözhettünk volna. Augusztus harmadik hetére már látszott az alagút vége, kezdtek összeállni és egy irányba mutatni a dolgok: végre megtaláltuk az autót, ami nagyon fontos feltétel volt sok további lépéshez. Nem lehet mozogni nélküle, ez itt létkérdés, egyáltalán nem arról beszélünk, hogy olyan verdát kerestem volna, amilyen a szívem vágya volt, hanem amelyik biztosította a terveink megvalósulását a következő időkben. Nem bánod, ha teszek egy kis kitérőt és mesélek erről? Számomra ez egy maradandó élmény és sokat tanultam belőle.

Dehogy, főleg ha jó a sztori!

Olyan kocsit kerestem, amivel a napi bejáráson túl hosszabb utakra is elmehetünk majd, hiszen már akkor dédelgettünk többnapos csillagtúra-álmokat a déli és nyugati államokban. Mivel ez az egyik szenvedélyem, már otthon nézegettem honlapokat tájékozódás céljából. Hamar kiérleltem magamban, hogy garanciás használtautót fogok keresni, hiszen nem szervizekben vagy a kocsi alatt fekve akartam múlatni az időt, hanem kirándulással, hegymászással, road tripekkel, felfedezéssel. Arról nem is beszélve, hogy egy javítas nem fért volna bele a költségvetésbe. Jó sok kereskedésben megfordultunk Austinban és amikor reménytelennek tűnt a siker, akkor a cég segítségével 2 héttel meghosszabbítottuk a bérautót, illetve  a keresést kitágítottam a városon kívülre. Így jártunk próbautakon San Antonióban, Kyle-ban és Killeenben is. Bár nagyon élveztem a legtöbb tárgyalást a kereskedésekben, azért augusztus 20. körül már úgy éreztem, összecsapnak a hullámok a fejem fölött.

Részben tudom csak, hogy milyen köröket futhattál, hisz volt, hogy nélkülem, munkatársakkal lógtál ebédszünetben a kereskedésekben, de az arcodon most is látom az érzelmeket ezzel kapcsolatban.

Két nagyon emlékezetes találkozásom volt a kocsivadászat során: az egyik egy austini, a másik egy kyle-i kereskedésben. Nem akármilyen Austinban beszélgetni egy korábban Taszáron szolgált, volt amerikai katonával, aki emlékeibe merülve emlegette a magyar barátnőjét és a “mennyei” gulyáslevest. A pillanat vízválasztó volt, mert sokkal nyitottabb, barátságosabb lett, pl. felém fordította a saját monitorát (belső céges információkkal) és még extra kedvezménnyel is kecsegtetett. Végül nem kötöttünk üzletet, de az emlék nagyon jó.

A másik pedig már a keresés finisében volt, ma is tisztán emlékszem mindenre. Ültünk a Hope nevű nem túl fiatal hölggyel, aki autóeladással foglalkozott egy szép nagy hangárban, Kyle-ban este fél tízkor és próbáltuk összehozni a királykék Mazda vételi ajánlatát. Hosszú ideig foglalkozott velünk, hiszen megint a zéró hiteltörténet okán nem ment egyszerűen a pl. a vételár-fizetés megszervezése. Hope állati türelmes és segítőkész volt – este fél 10 magasságában, még egyszer hangsúlyozom – pedig az asztalán láttunk egy fotót a kislányáról és mondta is, hogy meg kell szerveznie, hogy legyen bébiszitter vele, hisz még nem tud haza indulni. 

Megértem, hogy belőled is sokféle érzelmet váltottak ki ezek a helyzetek. Hogyan kötöttél akkor végül biztosítást az autóra?

Ez a 22-es csapdája számomra, a mai napig nem tudom felfogni, mert a következő alapvetésekből indulunk ki:

1. A biztosítás megkötéséhez amerikai jogsira van szükség.
2. A texasi jogosítványt nem lehetett bérautóval megszerezni, csak sajáttal.
3.  Autót úgy vezethetsz, ha van biztosításod. A vizsgabiztos első dolga ezt ellenőrizni, miután beült melléd a kocsiba.

Az ajánlott biztosítót ismét a sutba vágtam (mint a telefonnál is), mert amikor kimondta a deposit szót, én már ölni tudtam volna! Tulajdonképpen ma úgy vélem a Gondviselés jött a segítségemre. Kaptam egy hívást egy Jill nevű nőtől, akit a munkahelyem delegált mintegy plusz segítségként az ügyek intézéséhez. (Háttér-sztori, hogy ő pár napig nem volt Austinban és késve keresett meg engem, vagyis én már egy csomó mindent elintéztem vagy elindítottam, mire vele egyáltalán leültünk beszélgetni.)

Elég dörzsöltnek tűnt – s mint kiderült volt magyar ismerőse és evett már paprikáscsirkét – és az ő javaslatára kerestem fel a Liberty Mutual nevű biztosítót, ahol láss csodát: a biztosítás megkötéséhez elfogadták (és megmosolyogták) az én bugyirózsaszín magyar plasztikkártyámat (jogsimat). Valószínűleg nem egészen szabályos módon. Egyébként még mielőtt megkérdezed: az autókölcsönző vagy a kereskedések munkatársainak arcát inkább nem írom le, amikor elővettem a (szürke, WC-papír minőségű) nemzetközi jogosítványomat. Az az égvilágon semmire nem használható itt.

Elárulod az összegeket, milyen üzletet kötöttél a biztosítóval?

2012-ben, Texasban $130 / év volt a lakás- és $110 / hó az autóbiztosítás díja. Ez akkor nagyon fájt, de persze a hiányzó pénzügyi múltamnak volt betudható. Mostanra már sikerült lefaragni ezeket az összegeket, hiszen eltelt 9 év, a Mazda még mindig szolgál és ugye a másik kocsi sem egy vadiúj darab. Sok egyéb körülményünk megváltozott azóta, pl. tavaly a járvány kitörésekor is le tudtam alkudni a biztosításból mondván, hogy sokkal ritkábban használjuk a négykerekűeket. 

Hogy az autóvásárlás történetét kikerekítsem, még azt szeretném elmondani, hogy nem Hope-tól vettük meg végül a királykék Mazdát, mert másnap Killeenben találtam egy pirosat és – ezt is sokszor elmeséltem már, hogy valami nagyon belső hang súgta azt, hogy ez a kocsi lesz az enyém (miénk) és Gabi arcát látva, amikor átvételkor kivikszolva, csillogva begördült vele az eladó ügynök, Tony Banta a szalon bejárata elé, sosem felejtem el és az a csodálkozással vegyes megdöbbenés megérte a sok idegbajt és nehézséget, amin átvergődtem magam.

Pedig igazából jónak gondoltam a kéket is és eredetileg azzal a céllal álltam meg Killeenben, hátha a tőlük kapott ajánlattal még lejjebb tudom szorítani az előző este kialkudottat. Ezt a fegyvert itt nagyon hamar megtanultam használni az ártárgyalások során: ha van egy kedvezőbb ajánlatod máshonnan, legalább azt vagy még alacsonyabb árat is elérhetsz, ha papíron bemutatod a tárgyalópartnerednek. Van benne persze kockázat és keményen kell képviselned a szándékodat, akár azt is, hogy kiszállsz az üzletből, ha nem kapod meg az alacsonyabb árat.

Amikor a kocsit átvettük, ahogy az előbb lefestettem gyönyörű csillogóra varázsolva, teletank ajándék benzinnel, úgy csaptam bele Tony Banta kezébe, hogy fedezetlen csekket írtam meg neki – nem szándékosan, hanem járatlanságból fakadóan. Ugyanis azt nem tudtam, hogy a betett fizetésem nem azonnal, hanem 1-2 banki nap múltán lesz csak lehívható a számlámról. Tehát a sokkon túl, hogy

“Úristen! Most adtam oda az összes pénzünket egy kocsiért és a következő fizetésig nem tudom pontosan miből fog telni mindenre”,

hazaérve és a bankszámlára ránézve majd’ leestem a székről, amikor erre rádöbbentem: nincs fedezet az aláírt csekkhez! Ezerrel hívtam Bantát, hogy várjanak a csekk beváltásával, de szerencsémre megértette ezt és elmondta, hogy aludjak nyugodtan, meglesz a pénz mire elviszik a csekkemet  a bankba. 

Igen, ezekre magam is emlékszem mekkora érzelmi hullámhegyeket és -völgyeket éltünk át akkor:

• Hú, de szép ez a kocsi! És a miénk! Ez az első saját tulajdonunk az Államokban!
• Alig maradt tartalékunk, reszkető kézzel ettük a párdolláros hamburgert a parkolóban Killeenben.
• Azonnal küldtünk fotókat a családnak haza és annyira örültünk mindketten, hogy megvan a kocsi és a lakásbérlet is augusztus 23-án.
• Gabi! Most őrülök meg! Nincs fedezet a számlán a csekkhez, amit 2 órája írtam meg! Most mi lesz???
• Most hívott újra Hope, hogy nem akarom-e mégiscsak a királykék Mazdát megvenni tőlük! Vicces lenne, mert egy centem sincs ebben a pillanatban!

Felejthetetlen sztorik ezek, ahogy mondtam és tanulságosak, rengeteget tanultam minden folyamatból.

Zárszóként mit mondanál az akkori magadnak? Vagy mi értékelsz a leginkább?

Köszi a kérdést! Igen nagyon fontos saját magamnak is leszögezni ezt: felesleges annyit stresszelni, hiszen az egészet 3,5 hét alatt csináltam végig, új földrészen, idegen nyelven, mellette heti 40+ órákat dolgozva. Ha erre képes voltam, bármire képes vagyok! S a másik fontos tényező, hogy a dolgok sokszor maguktól is jó irányt vesznek, valami rajtam kívül álló erő is segít megoldani a problémákat.

Azért ugye emlékszel, hogy mennyire spóroltunk és minden centre vigyáztunk, kuponos kajákat vettünk (egyet fizet, kettőt vihet) és a Mazdával benzingőzön mentem el a kútig amikor már meg tudtam tankolni újra!?

Hogy feledhetném el, hát persze, hogy emlékszem! Mára jórészt  megszépültek már az emlékek, illetve ez a mi utunk, a mi utazásunk, végsősoron az életünk. Ezért szép és feledhetetlen.