Amíg nem láttad a Minnehaha-vízesést…

Ezzel a mondattal, évődve hallgatták Miklós helyi kollégái az élménybeszámolóját a három, Minneapolisban töltött napunkról. Persze akkor rögtön eszébe jutott, hogy ja, dehogynem, ott is voltunk! Pár szabadnapunk volt a városra, esetleg a környékre, így bár megfogadtuk, hogy sokkal lazábbra fogjuk szervezni az utazásokat ezután, most is sikerült jó sok látnivalót megnéznünk. Összefoglalva: Minneapolis egy sokoldalú, élhető, rengeteg zöldterülettel megáldott multikulturális szív, amely nagyon jó ritmusban mozgatja az USA egyik legészakibb államát (Alaszkát nem számítva), Minnesotát.

A kép középső részén, részben romokban a város egykor legnagyobb malma, ma múzeum.

Némi tájékozódásra szükség volt azért előzetesen, hiszen a június 19-re eső Juneteenth Minnesotában pirosbetűs ünnep, ami azt jelenti, hogy nem biztos, hogy minden látnivaló nyitva tart aznap. Meglepetésemre egy sor intézmény alapból zárva van hétfőnként, szóval valóban sakkoznunk kellett a napokkal. Vasárnap szerencsére nem ez volt a helyzet, célba is vettük a központban található Mill City múzeumot, remélve, hogy bepillantást nyerhetünk a város történelmébe egy picit. Bejött a várakozásunk, nemcsak az egykori malom emeletein, de a várostörténet évtizedeiben is lifteztünk a valóban érdekes tárlók, interaktív termek, idővonalak, fotók, plakátok és relikviák között. Minnesotában már alkalmas a klíma búzatermesztésre, erre épült a város tulajdonképpen miután a Mississippi kínálta vízi út- és vasútvonalak bekapcsolták az ország vérkeringésébe az államot.

Kisebb részt láthattunk a gyárépületből, kiváló ipari-urbánus fotóstéma

A malom belülről

Interaktív tárlók, munkakonyha, korabeli fotók

A liftes, fel-alá utazás tényleg nagyon látványos volt: hangos-filmes-élőképes bemutatót láttunk a város legnagyobb malmának történetéről, ami igencsak bővelkedett sztorikban és fordulatokban. A legfelső szinten pedig lenézhettünk a folyóra és a túlparton elterülő St. Paul-ra. A múzeumtúrát követően kisétáltunk a Mississippihez és megnéztük a régen a malomipar kiszolgálása céljából megépített St. Anthony-vízesést és a hosszú kőhidat, ami gyalogosok számára van fenntartva, de mivel a parkolójegyünk lejáróban volt, már nem vállaltuk be az oda-vissza sétát.

St. Anthony-vízesés

A fennmaradó időt a meglehetősen üres üzleti negyedben bóklásztuk el, csak mentünk az orrunk után, aminek szembe kell jönnie, az úgyis szembejön – ezt már megtapasztaltuk. Sok zöldterületet, tiszta utcákat, hangulatos parkokat, nem túl sok felhőkarcolót, belvárosi villamos vonalakat, Városházát és az épületeket az első emelet magasságában összekötő függőfolyosókat fotóztuk.

Üzleti negyed

Városháza

Bíróság miniparkkal

Kora estébe hajlott már az idő, ezért úgy döntöttünk a Szoborparkba gurulunk tovább. Cukiság-vontató-járművünket, ami Minneapolisban elefánt volt a porcelánboltban – egy kulturált parkolóban támasztottuk le és meg kell jegyeznünk, hogy bár a parkolásért meglehetősen borsos árat kell fizetni a városban, nem annyira bántuk az összeget pl. itt sem, mert tiszta, ingyenes közterületi mosdót használhattunk és a kulacsunkat is feltölthettük friss vízzel.

A szabadtéri szoborpark (Minneapolis Sculpture Garden) legismertebb alkotása a milliószor fotózott fagykiskanál a cseresznyével, de ezen túl is számos érdekes kompozíciót fedezhet fel a kiváncsi látogató. A már kellemesre hűlő estében és egyre jobb fényekben a legjobb szórakozás volt sétálni az ösvényeken és nézegetni a szobrokat. El is váltunk egymástól és egész más dolgokat vettünk észre és kaptunk lencsevégre, s az egyik legjobb az volt ebben, hogy Miklósnak újra volt kedve  fotózni lassan, a maga tempójában, akár 60 képet is lőve ugyanarról a témáról. Itt és az egész városban nagyon sokféle arccal és nyelvvel találkoztunk és mi szinte lubickoltunk ebben a világban.

Előző déltán-este sétáltunk egy kicsit a Miklós egyik kollégája által ajánlott Uptown negyedben, illetve a Bde Maka Ska nevű tó partján és jó pár nemzet képviselőit láttuk magunk körül. Előzőleg azt feltételeztük, hogy sok skandináv származású amerikaival találkozunk majd (ez így is volt), aztán számos különböző afrikai és ázsiai eredetű családot figyeltünk meg. A tóparti strandon a szikh turbán és az egész testet eltakaró köpeny ugyanolyan gyakori volt, mint a kanárimintás ing-pálmafás sort-flipflop-kombó.

A múzeumi séta során kaptunk erről infót, a várakozásaink is igaznak bizonyultak, de kiderült, hogy  nagy számban élnek szomáliai és laoszi bevándorlók a városban, a már teljesen megszokott kínai és indiai közösségen túl. Sőt Minneapolis még arról is nevezetes, hogy amerikai indiánok is sokan választották lakóhelyül. Nem is egy lakota nyelvű felirattal, tájékoztatóval találkoztunk felfedezéseink során. Erre a sokszínűségre legutóbb Winnipegben láttunk példát.  A város egyik legnépszerűbb étterme is őslakos séffel és fogásokkal hirdeti magát, nem is könnyű náluk asztalt foglalni. A fentebb említett tó is nemrég kapta vissza dakota nevét.

Utolsó megállónk a napra, a város talán legismertebb nevezetessége volt, a Minnehaha-vízesés. Amit tehát, ha nem láttunk, akkor még semmit nem láttunk Minneapolisból. Számunkra meglehetős csalódás volt, sokkal kisebb, mint gondoltuk és sajnos a környezete eléggé elhanyagolt, illetve a tömegturizmusnak “hála” helyesebb azt mondani, hogy letarolt vagy lepusztított – sajnos általunk, látogatók által. Magát a vízesést elvileg nem szabad megközelíteni, kerítés zárja le az ösvényeket, ám ezzel nem igazán törődnek az emberek, több oldalról is átugorható az akadály, így a szelfikért simán áthágják a szabályt. Az éppen akkor túlburjánzó növényzet sem volt ápolt, így eléggé barátságtalan látványt nyújtott az egész környék és valóban sokan vannak: 5 egész percig nem lehet csendben, más két- és négylábúaktól mentesen időt tölteni. Az állapotokat az is visszaadja, hogy utóbb a helyiek azt is kikotyogták: örülhetünk, ha nyár közepén még vizet találunk a vízesésben. Szóval a Minnehaha felejthető, de ez nem neki róható fel.

Príma primissima

Kitartó követőink tudják, hogy szívesen látogatunk kézműves sörfőzdéket, ezt Minneapolisban is megtehettük, olyannyira, hogy bárhol a városban megnézve a térképet 10 percen belüli sétával elérhető volt egy kis, családias hangulatú, kiülős söröző. A vasárnapot és előzőleg a szombatot is egy-egy pohár csapoltsör mellett fejeztük be és mindkettő nagyon jó élmény volt! Aki csak sörtúrákra jönne az ikervárosokba (Twin Cities), biztosan nem fog csalódni! Jó néhány fajtát lehet kóstolni a gyümölcsös, savanyú, IPA, lager és más szezonális nedűk tárházából. A helyi vonatkozások és bátor kísérletek mellett számunkra meglepő új felfedezés volt, hogy Új-Zélandról származó komlót használnak az italok készítése során.

Belvárosi hangulatfotó

Második kirándulónapunkat a folyó másik oldalán, St. Paul-ban töltöttük, de erről már csak a következő posztban mesélünk. Tartsatok velünk akkor is!