Lehet 1 dollárból ebédelni?

Ebben a bejegyzésben ismét egy olvasók által feltett kérdést igyekszünk a tapasztalataink alapján körbejárni. Előzőleg írtunk már arról milyen boltokban, mely szempontok alapján mit és mennyiért választunk. Ezek után vetődött fel a kérdés: mi az a legkevesebb összeg, amiből meg tudunk ebédelni avagy jól lehet lakni – főzés nélkül, vagy legalábbis a minimális időt töltve a konyhában. A gyorséttermeket kizártuk, mivel egyrészt csalás lenne, másrészt közel sem azok a legolcsóbbak. Az ötletünk az volt, hogy a szupermarket polcairól igyekszem összevadászni a legolcsóbb, de elfogadhatónak vélt félkész ételeket. Megvallom, hogy több hétvégén próbáltuk ki a következőket és a tapasztalataink elég vegyesek.

Első próbálkozásunk 2 pohár (doboz) instant leves volt. Magam számtalanszor láttam a munkatársaimat ilyet ebédelni és kétségkívül van előnyük:

• pár perc alatt meleg ételt ehetünk
• csak víz és evőeszköz kell hozzá
• a mosogatás felejthető 
• valóban olcsó.

A rajtuk levő leírás szerint melegítettük fel, azaz adtunk hozzájuk forróvizet és a kisebb tasak tartalmát, néhány percig állni hagytuk, megkavartuk és megkóstoltuk. Nem tettük tányérba, bár nem szeretjük az ilyen műanyag vagy polisztirol ételesdobozokat a mikróba tenni vagy közvetlenül forróvízzel felönteni. A fenti előnyöket el kell ismernünk, mert mind igaz. Azonban ebben ki is merül e levesek értelme. Mindkettő meglehetősen üres volt megítélésünk szerint: a marék tésztán kívül pár alig felismerhető zöldségdarab volt bennük.

“Levesek készülnek porból…”

Leginkább a menzás “delikátlevesekre” emlékeztettek mindkettőnket, mert más ízük nem nagyon volt és miután kihalásztuk a zöldséget meg persze némi tésztát, nem nagyon fűlött a fogunk hozzájuk. Mindkettőt mindketten megkóstoltuk és hasonló a véleményünk: íztelenek, üresek, nem jók. Végül én csak ezt ettem ebédre (és kb. másfél óra múlva már nagyon éhes voltam), Miklós viszont még megtoldotta pár szalámis szendviccsel a tápanyagtartalmukat. A zöldséges (soon veggie) ára 1,29 dollár volt, a másik dobozé 50 cent.

Következő próbálkozásunk is a leveseket vette célba. A szupermarketlánc sajátmárkás konzervtermékei közül választottam két különböző ízű sűrített levest (condensed soup). Egyik zellerkrém-, a másik marhahúsos zöldségleves volt. Ezeket nem a saját dobozukból ettük meg, egyrészt nem bírtuk rávenni magunkat, másrészt nagyobb edényre volt szükség, mert vízzel kellett higítani: így ez alkalommal volt mit mosogatnunk is. Nem sok szépíteni való van benne: mindkettő a kukában landolt. Ismét mindketten mindkettőt megpróbáltuk, de az ehető kategóriába csak a marhahúsosat soroltuk, a zeller nagyon rossz ízű (mű-liszt-víz-olaj) volt. Emellett a kinézetük is borzolta a kedélyeinket, a képek alapján mindenki kitalálhatja mihez hasonlítottuk a tányérok tartalmát. Ezek ára darabonként 99 cent volt. Miklós pár kanál után feladta, én a zöldséglevesből többet ettem, de egy ponton felfordult a gyomrom.

Zellerkrém-leves két állapotban

Mivel ez nem volt ebédnek nevezhető, hozzáláttunk egy sajtostészta (Mac’and Cheese) elkészítéséhez is  – szintén dobozból. Sokszor láttuk már, hogy mennyi sokat esznek ilyesféléből a gyerekek – számos étterem gyerekmenüjében szerepel ez a pizza és a spagetti mellett – és e kísérlet végén szomorúan gondoltunk arra, hogy hány kisgyerek ezt az ételt ismeri finomként.

Kb. egy félórába telt az elkészítése: a dobozban lévő tésztát szokásos módon vízben ki kellett főzni és a mellé adott tasak tartalmát kevés vajjal és tejjel kikavarni, majd  a tésztára önteni.  Az illata alapján elég jónak ígerkezett, de sajnos ez is a szemétben végezte, annyira borzalmas íze volt. A doboz (tészta+szószalap) ára 65 cent volt. Lehet, hogy a mi sajtos tésztánk nem jön ki ennyiből (sima kifőzött tészta+tejföl+reszelt sajt), de mérföldekkel finomabb!

Az utazásaink során egyébként szoktunk konzervleveseket enni, de azt tapasztaljuk, hogy megéri 1-2 dollárral többet adni egy dobozért és viszonylag ízletes, melegételt ehetünk egy hosszú, nyirkos hidegben tett túra után. Persze ez a vélemény sokaknál kiütheti a biztosítékot: 2-3 dollárt adni egy “dögöljmeg” levesért? Viszont ha utánaszámolunk, hogy egy átlagos menü egy gyorsétteremben legalább 7 dollár, akkor van realitása ennek az árnak. 

A csipsz az egyetlen pozitív élmény a kipróbáltak közül

Adtunk egy esélyt egy tasak csipsznek és percek alatt kisüthető, reggelire való pogácsaszerű péksüteménynek (biscuit). A csipsz mindkettőnk meglepetésére nem igazán különbözött ízben, frissességben az általunk megszokottól. Árban viszont kevesebb, mint feleannyiba került (1,5 dollár).

A pogit frissen sütve megettük, de azt is megbeszéltük, hogy kétszer próbáltuk ki: először és utoljára, nem veszünk többet. Itthon sosem eszünk hagyományos amerikai reggelit (biscuit+gravy+bacon+tojás), így nem vágyunk erre az élményre mással társítva sem. Az 5 darab (félkész / mű / felejthető) pogácsa 1,29 dollár volt.

Viszont ugyanettől a “gyártótól” lehet venni croissant-t – igaz, az egy dollárral többe kerül, de legalább finom és kettőnk reggelijét simán fedezi (még uzsonnára is marad belőle).

Ez volt a pogácsa feltétje: krémsajt+retekcsíra.

Összefoglalva az olvasói kérdésre azt válaszolhatjuk, hogy lehet nagyon kevés pénzért, pár dollárért letudni egy-egy étkezést. Vannak előnyei az áron kívül is, ahogy fentebb leírtam, de mi szívesebben szánjuk rá az időt a főzésre. Anyagilag még így is jobban jövünk ki, mintha rendelünk vagy étteremben eszünk mindennap. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg sokkal jobbat eszünk így.

Az egyetlen amerikai “fogás”, ami olcsóbb, jó tápláló, népszerű és nálunk is az asztalra kerül az a mogyoróvajas-eperlekváros szendvics (PBJ sandwich). Van nem egy ismerősünk, aki ezen nőtt fel, ma is inkább eszik 2 ilyet, mintsem főzzön / rendeljen mást triplaáron. Másik ismerősünk simán imádja az ízét. A gyerekek úgy készítik és falják, mint mi a szalámis vagy kolbászos szendókat vagy a lilahagymás zsírosdeszkákat. Percek alatt megvan és nem hinném, hogy van olyan amerikai háztartás, ahol a két hozzávaló nem áll folyamatosan a kamrapolcon. Egy szimpla szendvicskenyér szeletet mogyoróvajjal, egy másikat eperlekvárral kenünk meg és a kettőt összeborítjuk.  Ennyi. A lekvár segít hamar befalni, hisz kevésbé fulladunk meg a tömény mogyoróvajtól és nem is ragad a szájpadlásunkra minden falat. Bármely olcsóbb bolti eperlekvár extraédes, tehát jó nagy cukorbomba, míg a peanut butter pedig kellően sós, illetve tápláló a “teljes értékű” étkezéshez. Ezt azért bárkinek ajánljuk kipróbálásra! Igaz Miklós szerint alapfeltétel, hogy a lekvár olcsó és nem túl minőségi legyen és megvallom mogyoróvajból sem a legkrémesebb állagút és legdrágább biót vesszük általában hozzá.

Jó próbálgatást vagy kóstolgatást kívánunk mindenkinek!